Felhívások, Konferenciák

Kutatói ösztöndíj lehetőség doktoranduszok számára

 

Tisztelt Hallgató!

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2024-ben meghirdetésre kerül a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott kiválósági ösztöndíjpályázat, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP).

Az EKÖP-KDP célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása.

A Program a felsőoktatásban részt vevő hallgatói kiválóság számára biztosít lehetőséget a doktori képzésben részt vevő hallgatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak és akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül, elsősorban vállalatoknál végeznek kutatómunkát (munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban), amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

A pályázat keretében az ösztöndíj összege 400.000 Ft/hó/fő, amelyet a pályázó doktoranduszok akár 48 hónapra is elnyerhetnek! Az ösztöndíj szabad felhasználású.

A pályázat benyújtásának ideje: 2024. június 03. – 2024. június 23.

A program részletei, a pályázati kiírás és a pályázati dokumentumok megtalálhatóak az Egyetem honlapján az alábbi linken:

https://ppi.uni-nke.hu/palyazatok/nke-palyazati-felhivasok/ekop-kdp-2024

A pályázatokhoz sok sikert kívánva,

Üdvözlettel,

Dr. Kemény Gábor

fejlesztési rektorhelyettes